A megalázó vereséggel végződött strasbourgi vitában Orbán Viktor és hívei azzal vádolták az Európai Parlamentet (EP), hogy a Sargentini jelentéssel

• politikai bosszút állt a kormány menekültkérdésben elfoglalt álláspontja miatt,
• Magyarországot ítélte el, és
• olyan ügyekbe avatkozott be, amelyekben nincs hatásköre.

A jelentéstevő Judith Sargentini és az őt támogató képviselők - köztük nagyszámú konzervatív - tagadnak. Tegyük félre a politikai szimpátiát, nézzük meg objektíven, kinek van igaza. 

Először, miről szól a jelentés? A szöveget bárki elolvashatja itt. A Parlament által elfogadott állásfoglalás megtalálható itt. A lényeg: az EP 12 témában állapított meg súlyos hiányosságokat - az alkotmányos rendszer működésétől kezdve a bíróságok függetlenségén, a korrupción, a véleményszabadságon, a vallásszabadságon és a kisebbségek védelmén keresztül egészen a gazdasági és szociális jogok be nem tartásáig. A hosszú listán a migránsok és menedékkérők jogai az utolsó előtti helyen szerepeltek. Az tehát, hogy az egész a migránsügyről szólna, nyilvánvalóan nem igaz. Egyébként - bármilyen megdöbbenést okoz ez az M1 nézőinek - a menekültválságnak nagyjából vége van. A 2015-ös csúcshoz képest az Európába érkező menedékkérők száma huszonötödére esett vissza. Tessék csak megnézni itt. Magyarországon az év első nyolc hónapjában napi kettőnél kevesebb migráns érkezett, még a police.hu szerint is. A Sargentini jelentés sem a menekültügyet viszi tovább, hanem azt a vitát, ami az Orbán kormány és mind az EU, mind a nemzetközi szervezetek között 2010 óta folyamatosan dúl. (Konkrétumokért lásd a jelentés bevezetőjét).

 Másodszor, kit ítél el a jelentés? A vitában egy sor felszólaló hangsúlyozta: nem Magyarország, és nem a magyar polgárok vannak célkeresztben, hanem Orbán Viktor és kormánya. A súlyos jelzőket, amelyekkel őket illették, a higgadtság érdekében most nem idézném. Elég az hozzá, hogy Strasbourgban „Magyarország” egyetlen egy negatív jelzőt sem kapott. A kulcsmondat a jelentés 3. pontjában van, mindjárt az elején: [az Európai Parlament] „rámutat, hogy minden magyar kormány felelős azért, hogy felszámolja az [Európai Unióról Szóló Szerződés] 2. cikke szerinti értékek súlyos megsértésének veszélyét”.

És itt érkezünk el a harmadik ponthoz: hogy jön egyáltalán ahhoz az Európai Parlament, hogy ráförmedjen egy nemzeti kormányra, hogy ilyen mélységig „beavatkozzon a tagállamok belügyeibe”? A válasz az, hogy egyszerűen ez a kötelessége. A jelentésben vitatott értékek az Európai Unióról Szóló Szerződés 2. cikkében szerepelnek:

 „Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.”

 A 3. cikk szerint az Unió célja [...] az általa vallott értékek [...] előmozdítása. A 7. cikk szerint pedig az alapértékek megsértését a Tanács - az állam és kormányfők gyűlése - a tagállamok egyharmada, az EU Bizottság vagy a Parlament kezdeményezésére állapíthatja meg. A 14. cikk szerint Az Európai Parlament [...] politikai ellenőrzési [...] feladatokat lát el. Tehát: kifejezetten dolga az, hogy ellenőrizze az alapszerződésben megfogalmazott jogok érvényesülését.

 Az uniós alapszerződés Magyarországra kötelező érvénnyel bír. A kormánynak tehát az Európai Parlament felügyeletét tűrnie kell. Egyészen pontosan ugyanúgy, ahogy az Országgyűlését is. Amíg Magyarország az EU tagja, ez alól semmilyen felmentés nem kérhető, semmilyen okból. Nem csak a magyarok, mint EU polgárok miatt. Hanem az Unió minden más polgára miatt, amikor pl. Magyarországra utaznak, magyarokkal üzletet kötnek, innen vásárolnak, vagy épp le akarnak telepedni. A magyar államnak önként vállalt „uniós” kötelessége, hogy számukra is, és a saját polgárai számára is biztosítsa pl. a független igazságszolgáltatást vagy a vélemény-nyilvánítás jogát. Az EP-nek pedig kötelessége, hogy az összes EU polgár, így a magyarok jogait is védje, akárki ellen.

 Ha Orbánnak és híveinek ez a felállás nem tetszik, akkor el kell érniük a szerződés megváltoztatását, vagy: ki kell léptetniük Magyarországot az EU-ból. Más megoldás nincs. Annak az olvasónak, aki a kilépést is jobbnak gondolja annál, mint hogy az Orbán kormány visszavonuljon, és a továbbiakban „elviselje Brüsszel gyámságát”, két dolgot javasolnék megfontolásra.

 Egyfelől: valóban nem szeretné-e, hogy állampolgári jogaira nézve a mindenkori magyar kormány ellenében is védelemre számíthasson, feltéve - de nem megengedve - hogy az említett kormány feje esetleg egyszer nem Orbán Viktor lesz, hanem ... (és ide akkor ki-ki írja be az általa legjobban gyűlölt magyar politikus nevét).

 Másodszor, gondolja végig: a Sargentini jelentés által felsorolt 12 terület közül pontosan melyik az, amelynél a kormány az EU alapértékek megsértése nélkül nem tudja a magyar népet megfelelően szolgálni? Konkrétan melyik nemzeti cél elérését akadályozza meg a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, vagy éppen a közpénzekből való lopás tilalma?

 A választ most már bízzuk az Olvasóra. Mindenesetre, ha megnézzük, hogy az EP-ben kik voltak azok, akik Orbán Viktorral értettek egyet - az éppen távozni készülő brit konzervatívoktól és a FIDESZ embereitől eltekintve - szinte csak radikális nacionalisták, a szélsőjobbosok, fasiszták neveit olvashatjuk. Legkésőbb a Sargentini jelentés után a kérdés világos. Orbán Viktornak, és a magyar szavazóknak is dönteniük kell arról, hova akarnak tartozni. Európa figyelni fog. És ha kell, cselekedni is.