A nyájas olvasó nyilván úgy gondolja, hogy két nap, egy sor újságcikk és egy kiadós facebook-paláver után pontosan tudja, hogy mit mondott Angela Merkel Orbán Viktornak. Pedig nem… A kancellár szavai pontos fordításban ugyanis így hangzanak:

„Sopron arra példa, hogy mi európaiak milyen sokat elérhetünk, ha bátran kiállunk oszthatatlan értékeink mellett. Sopron megmutatja, hogy mitől vagyunk mi európaiak. Sopron a szolidaritás, a szabadság és a béke – egy emberi Európa jelképe. […] Mindig tudatában kellene lennünk annak, hogy a nemzet boldogulása elválaszthatatlan a közös Európa boldogulásától. Európa csak annyira lehet erős, amennyire egységes – amennyire a vitatott kérdésekben is képesek vagyunk a kompromisszumra. Látjuk: Európa békeprojektje nem működik magától. Megköveteli azt is, hogy időnként át tudjuk ugrani a saját árnyékunkat, hogy az Európáért és a világért viselt felelősségünknek meg tudjunk felelni. Erre figyelmeztetnek bennünket nem utolsó sorban azok a háborús és válságövezetekből érkező emberek, akiknek védelemre van szükségük, és nálunk keresnek menedéket.”

Ez volt a kancellár üzenetének lényege. Nem pedig – mint azt a kormánymédia sugallja, és a független sajtó maradéka pedig láthatólag képtelen megcáfolni – az, hogy vállon veregesse Orbánt, és megdícsérje az EU-források eredményes felhasználásáért. A német sajtó világosan látja, Merkel a berlini fal leomlásához vezető páneurópai piknik kerek évfordulóján azért jött el Magyarországra, mert egyszerűen nem tehette meg, hogy otthon marad. De attól, hogy itt volt, egyáltalán nem felejtette el felemlegetni azt, ami a FIDESZ politikájában számára, és az európaiak többsége számára is, elfogadhatatlan. Világosan beszélt, pátosz nélkül, határozottan – mondják róla otthon. Kár, hogy Magyarországon ilyen kevesen hallják meg.

Az, persze, hogy ez így történt, részben Merkel asszony hibája. Az uniós források magyarországi felhasználása kapcsán mondott ugyanis egy valóban szerencsétlen mondatot. Amelyet aztán a kormánypárt média azonmód – nyilván „véletlenül” – félrefordított. A többi orgánum pedig két nap alatt sem tudott helyretenni. A rossz mondat így hangzik:

„Ha egyszer arról beszélünk, hogy az európai strukturális és kohéziós alapokat miért hozták létre, akkor a válasz az, hogy az Európán belüli konvergencia erősítése érdekében. Ha pedig megnézzük a magyar gazdaság növekedési számait, akkor azt látjuk, hogy Magyarország ezt a pénzt valóban úgy használja fel, hogy az az emberek javát is szolgája. Németország pedig örül annak, hogy ebben munkahelyek teremtése révén maga is részt vesz.”

Merkel asszony szavaiból az alábbiakat kellene megértenünk:

Az, hogy Magyarország az EU-pénzt „jól használja fel” – ahogy az MTI tálalta, a többiek meg átvették – ebben a formában nem hangzott el. Hiába ragaszkodik hozzá görcsösen pl. az index is. Ez a minősítés így igenis csúsztatás – függetlenül attól, hogy Merkel mondandóját akár értelmezhetnénk dícséretként is. Holott valójában nem volt az. Hanem alig burkolt fenyegetés volt. A közös sajtótájékoztatón elhangzottakból ugyanis kiderül(hetett volna): a mondat azért hangzott el, mert a kétoldalú megbeszéléseken a magyar fél felpanaszolta: nem járja, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban a Magyarországnak szánt támogatás összege az EU tervei szerint negyedével csökkenne. Ennek következtében pedig az ország akkorát bukna, mint az egész EU-ban senki más. Csakhogy Merkel nem hatódott meg, hanem – a fenti érveléssel – kifejtette: tessék megérteni, hogy a nettó befizető országoknak nincs több pénze, Magyarországnak pedig – mivel olyan szépen növekszik – már nincs is annyira szüksége, mint korábban.

Hát így. Tetszik? Örüljünk? Ugye nem. Ezt kellett volna megírni. Nem sikerült. Sikerült viszont az ünnepi alkalom lényege, a fő mondandó helyett a találkozó egyik melléktémájára koncentrálni, ebben a témában a kormánymédia félrefordítását kritikátlanul benyelni, és abból mindenféle holdkóros következtetésre jutni. Bizony, a magyar sajtó ezúttal nem volt a helyzet magaslatán. Tanulni kéne belőle. Hallja meg, akinek ezúttal nem volt füle.

(Kép innen)