A nyájas olvasó nyilván úgy gondolja, hogy két nap, egy sor újságcikk és egy kiadós facebook-paláver után pontosan tudja, hogy mit mondott Angela Merkel Orbán Viktornak. Pedig nem… A kancellár szavai pontos fordításban ugyanis így hangzanak:

„Sopron arra példa, hogy mi európaiak milyen sokat elérhetünk, ha bátran kiállunk oszthatatlan értékeink mellett. Sopron megmutatja, hogy mitől vagyunk mi európaiak. Sopron a szolidaritás, a szabadság és a béke – egy emberi Európa jelképe. […] Mindig tudatában kellene lennünk annak, hogy a nemzet boldogulása elválaszthatatlan a közös Európa boldogulásától. Európa csak annyira lehet erős, amennyire egységes – amennyire a vitatott kérdésekben is képesek vagyunk a kompromisszumra. Látjuk: Európa békeprojektje nem működik magától. Megköveteli azt is, hogy időnként át tudjuk ugrani a saját árnyékunkat, hogy az Európáért és a világért viselt felelősségünknek meg tudjunk felelni. Erre figyelmeztetnek bennünket nem utolsó sorban azok a háborús és válságövezetekből érkező emberek, akiknek védelemre van szükségük, és nálunk keresnek menedéket.”

Ez volt a kancellár üzenetének lényege. Nem pedig – mint azt a kormánymédia sugallja, és a független sajtó maradéka pedig láthatólag képtelen megcáfolni – az, hogy vállon veregesse Orbánt, és megdícsérje az EU-források eredményes felhasználásáért. A német sajtó világosan látja, Merkel a berlini fal leomlásához vezető páneurópai piknik kerek évfordulóján azért jött el Magyarországra, mert egyszerűen nem tehette meg, hogy otthon marad. De attól, hogy itt volt, egyáltalán nem felejtette el felemlegetni azt, ami a FIDESZ politikájában számára, és az európaiak többsége számára is, elfogadhatatlan. Világosan beszélt, pátosz nélkül, határozottan – mondják róla otthon. Kár, hogy Magyarországon ilyen kevesen hallják meg.

Az, persze, hogy ez így történt, részben Merkel asszony hibája. Az uniós források magyarországi felhasználása kapcsán mondott ugyanis egy valóban szerencsétlen mondatot. Amelyet aztán a kormánypárt média azonmód – nyilván „véletlenül” – félrefordított. A többi orgánum pedig két nap alatt sem tudott helyretenni. A rossz mondat így hangzik:

„Ha egyszer arról beszélünk, hogy az európai strukturális és kohéziós alapokat miért hozták létre, akkor a válasz az, hogy az Európán belüli konvergencia erősítése érdekében. Ha pedig megnézzük a magyar gazdaság növekedési számait, akkor azt látjuk, hogy Magyarország ezt a pénzt valóban úgy használja fel, hogy az az emberek javát is szolgája. Németország pedig örül annak, hogy ebben munkahelyek teremtése révén maga is részt vesz.”

Merkel asszony szavaiból az alábbiakat kellene megértenünk:

Az, hogy Magyarország az EU-pénzt „jól használja fel” – ahogy az MTI tálalta, a többiek meg átvették – ebben a formában nem hangzott el. Hiába ragaszkodik hozzá görcsösen pl. az index is. Ez a minősítés így igenis csúsztatás – függetlenül attól, hogy Merkel mondandóját akár értelmezhetnénk dícséretként is. Holott valójában nem volt az. Hanem alig burkolt fenyegetés volt. A közös sajtótájékoztatón elhangzottakból ugyanis kiderül(hetett volna): a mondat azért hangzott el, mert a kétoldalú megbeszéléseken a magyar fél felpanaszolta: nem járja, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban a Magyarországnak szánt támogatás összege az EU tervei szerint negyedével csökkenne. Ennek következtében pedig az ország akkorát bukna, mint az egész EU-ban senki más. Csakhogy Merkel nem hatódott meg, hanem – a fenti érveléssel – kifejtette: tessék megérteni, hogy a nettó befizető országoknak nincs több pénze, Magyarországnak pedig – mivel olyan szépen növekszik – már nincs is annyira szüksége, mint korábban.

Hát így. Tetszik? Örüljünk? Ugye nem. Ezt kellett volna megírni. Nem sikerült. Sikerült viszont az ünnepi alkalom lényege, a fő mondandó helyett a találkozó egyik melléktémájára koncentrálni, ebben a témában a kormánymédia félrefordítását kritikátlanul benyelni, és abból mindenféle holdkóros következtetésre jutni. Bizony, a magyar sajtó ezúttal nem volt a helyzet magaslatán. Tanulni kéne belőle. Hallja meg, akinek ezúttal nem volt füle.

(Kép innen)

A héten Strasbourgban megkezdte munkáját a kilencedik Európai Parlament. Megválasztották a Ház új elnökét: David-Maria Sassolit, egy olasz szociáldemokratát. Csütörtökön pedig lezajlott a vita a hét eleji uniós csúcs döntéseiről. Így már tudható, hogy az EP mit gondol az EU új legfelsőbb vezetőinek jelöléséről.

Egyetlen mondatban: a játszmának vége. Az fog történni, amit a Tanács akart. A Parlament alighanem bele fog nyugodni abba, hogy az Európai Bizottságot a német Ursula von der Leyen vezesse. Az EP vitájában a frakciók vezetői mind hevesen ostorozták az állam- és kormányfőket, amiért blazírt arccal túlléptek azokon a csúcsjelölteken - Manfred Weberen, Frans Timmermanson és Margarethe Verstageren - akiket pár hónapja lényegében ugyanők ajánlottak a választóknak az EU kormányának élére. De a Néppárt, a szocialisták és a liberálisok mai hozzászólásai világossá tették: nem készülnek palotaforradalomra. Von der Leyennek az EP-ben így kényelmes többsége lehet.

Ha az uniós jog betűjét nézem, a Bizottság elnökének személyére valóban a Tanács joga javaslatot tenni. A csúcsjelölti rendszer eddig „informálisan” működött. Az EU történetében bőven volt már rá példa, hogy a gyakorlat túlment az írott jogon, és az új szokásokat csak később vették be az Alapszerződésbe. Most azonban a Tanács visszalépett korábbi ígéretétől, és a választókat "elfelejtve" saját szakállára döntött. Az eredeti szándék, hogy a csúcsjelölti rendszerrel emeljék az EP választás jelentőségét, és a polgároknak nagyobb belszólást adjanak az Unió működésébe, most senkit sem érdekelt. Pedig, az európaiak nem ostobák, érteni fogják, mi történt.

Ursula von der Leyen jelölése - legyen bármennyire is alkalmas a feladatra - senkinek sem fényes győzelem. Inkább látszik öngólnak. Ez a fajta hátsó szobákban kötött alku ugyanis pontosan megfelel annak a sztereotípiának, amivel az EU-t ostorozni szokták. Ezek után bizony egyetlen tagország kormányfőjének sincs semmilyen alapja azzal támadni az Uniót, hogy az „nem elég demokratikus”. Ahogy a kereszténydemokrata frakcióvezető-helyettes megjegyezte: a Tanácsnak „hatalmas szerencséje”, hogy nem vonatkozik rá az EU Alapszerződés – a jogállamiság védelméről szóló – hetes cikke.  Ami pedig a Parlamentet illeti, nem véletlen, hogy Sassoli elnök első megszólalásaiban az EP autonómiájának megvédéséről beszélt. És az sem véletlen, hogy azonnal előkerült a transznacionális – tehát: a nemzeti kormányoktól még inkább független – választási listák bevezetésének ügye is.

Hasonlóképpen, veszített Kelet-Európa. A csúcspozíciókra jelöltek között egyetlen „új tagországból” érkezett politikus sincs. A legmagasabbra az EP két magyar és két cseh alelnöke (Dobrev Klára, Dita Charanzová, Járóka Lívia és Marcel Kolaja) jutott. A közülük legtöbb szavazatot begyűjtő, kényelmes többséggel megválasztott Dobrev Klárát - első ciklusos képviselő létére - a szociáldemokraták hajszál híján az EP elnökének jelölték. Ennek ellenére mindenki tudja: a régió egészében véve rosszul jött ki az osztozkodásból.

Ami Orbánt illeti: az eredmény világosan mutatja, a Tanács alkujához rá nem volt szükség. FIDESZ-es jelölt soha, egyetlen pillanatig sem volt semmilyen csúcspozícióra – miközben esélyesként emlegették, nem is alap nélkül, szlovák, bolgár, litván és horvát politikusok neveit. A FIDESZ az EP-ben továbbra is a jobbszélen ücsörög. Tizenhárom képviselőjükkel eddig nagyjából annyit értek el, mint a DK 4 mandátummal. Járóka Lívia alatt is erősen rezgett a léc, és több tucat képviselő hangosan megtagadta, hogy Orbán emberére szavazzon. Ursula von der Leyen, aki mellé Orbán Viktor is igyekezett villámgyorsan odaállni, a német kereszténydemokraták liberális szárnyához tartozik. Az Európai Egyesült Államok tervének elkötelezett híve. Határozottan kiáll a jogállamiság és az emberi jogok mellett - keményen elítélte viszont az Orbán-rendszert. A menekültválság idején pedig egy szíriai menekült fiút fogadott a saját házába - pont úgy, mint annak idején a Dobrev Klára családja is. Ő lenne Orbán Viktor álomasszonya, a FIDESZ-es "női princípium" megtestesítője? Na, ne vicceljünk... 

(A kép forrása: Polo Sports Cartoons)

Breaking News: az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja Brüsszelben ma megtartotta alakuló ülését. Az találkozón eldőlt: bár tegnap előre triumfáltak, coki, mégsem lesz parlamenti alelnöke a FIDESZ-nek. Lehet, hogy semmilyen posztja sem, tekintettel arra, hogy az EPP nem fogja őket sehová sem javasolni. Rögzíthetjük tehát: csont nélkül bejött korábbi elemzésünk: Brüsszelben nem lett fülkeforradalom, nodepláne szélsőjobbos áttörés, és az EPP is, köszöni szépen, meglesz a FIDESZ nélkül.

Ilyenkor az egyszeri eurofil blogger nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy a magyar miniszterelnök és a FIDESZ sanyarú sorsát tekintve ide ne idézze a Beatles örökbecsű dalát, a Nowhere Man-t - ha a nyájas olvasó megbocsátja a bikkfa fordítást - a Seholsincs embert:

„He’s a real nowhere man

Sitting in his nowhere land

making all his nowhere plans

For nobody...”

 Úgy tűnik, tökéletes az analógia. Orbán Viktor, ahelyett, hogy jobbról előzve elfoglalta volna az Európai Néppártot, majd pedig az egész Európai Parlamentet, sőt az Uniót, hirtelen a senki földjén találta magát. Üldögél egyedül, elfelejtett országában, és szövögeti a terveit, melyekre senki sem kíváncsi.

És ráadásul nem tudja, hová tart. A szélsőjobbra, ahová a szíve húzza, (még) inkább nem ülne át. Vélhetően azért, mert nem nyertek elég nagyot. Így a befolyásuk az EP-ben továbbra is nagyon kicsi lesz. Egyszerűen nem éri meg oda csatlakozni. A kereszténydemokrata Európai Néppárt viszont a jelek szerint valóban leírta a FIDESZ-t, és még csak szóba sem akar állni velük. Nem csak az kormányfők csúcsértekezletei előtt, hanem a Parlamentben sem. Szégyellje magát aki rosszra gondol: nyilván azért, mert Orbán Viktor erre is megkérte őket. De akkor se.

A dolog persze előre látható volt - nem a választások éjszakája, hanem hónapok óta. Úgy néz ki, a FIDESZ vezetői pont abba a hibába estek bele, amivel ellenfeleiket kritizálták. És most tényleg kiderült, ők ülnek egy valóságtól elzárt véleménybuborékban, amelyet maguknak kreáltak - nem pedig mindenki más Európában. Mert - ne feledjük - az EP-ben nem „brüsszeli bürokraták”, hanem a nép által közvetlenül választott képviselők ülnek. Ha nem jutott be elég szélsőjobbos, az azért van, mert Európa népei nem kérnek belőlük.

Legyinthetnénk, hát, így jártak. Mi szóltunk. Van azonban egy bökkenő. A dolog súlyosan érinti Magyarország európai befolyását is. Ha a FIDESZ - és a Jobbik - a partvonalon van, akkor a Parlament csak a hét ellenzéki képviselő - a 4 DKs, a 2 Momentumos, és az 1 MSzPs - hangjára fog figyelni. Ők azok, akik a házban egyáltalán bármit el tudnak majd érni. Egyedül ők akadályozhatják meg, hogy Magyarország legyen az a bizonyos Nowehere Land. Mert az nem lenne vicces.

Addig is, és nem először, a FIDESZ-esek pont azt fogják csinálni, amivel az ellenfeleiket eddig vádolták. Bejárnak stemplizni, és felveszik a busás fizetésüket. Nagyjából a semmiért.

(a kép innen való)

2019. március 20 - szilánkok a mai, szerdai nap történéseiből az Európai Paralmentből. Az elsőt kivéve – amely a 24.hu tudósítása – mind személyes gyűjtés. Kronológiai sorrendben az alábbiaknak voltam szem és fültanúja:
 

13 óra 18 perc. Gulyás Gergely, kancelláriaminiszter:

A Fidesz akkor tud az Európai Néppártban maradni, ha szerdán nem csupán a párt kizárására, de tagságának felfüggesztésére sem kerül sor. a Fidesz a felfüggesztést nem tudja tudomásul venni, ilyen döntés esetén azonnal elhagyja a Néppártot.
 

18 óra. Manfred Weber, az Európai Néppárt EP frakciójának vezetője:

Az EPP üzenete ma világos volt. Fel kellett függeszteni a FIDESZ tagságát. A FIDESZ mától nem szólhat bele a az EPP politikájába, nem vehetnek részt semmilyen tanácskozáson. Már holnap sem lehetnek ott az Európai Tanács ülését megelőző találkozón, amelyen az EPP-hez tartozó miniszterelnökök vesznek részt. A van Rompuy, Pöttering és Schüssel urak által alkotott bizottság tényeken alapuló jelentése alapján még a kizárásra is sor kerülhet.

18 óra 36 perc. Joseph Daul, az EPP elnöke, Twitteren:

A #FIDESZ tagsága azonnali hatállyal felfüggesztésre kerül, további értesítésig, az Európai Néppárt mai szavazása alapján (190 mellette, 3 ellene). A felfüggesztés a következőket vonja maga után: [a FIDESZ]

• Nem vehet részt semmilyen pártgyűlésen
• Nem gyakorolhatja szavazati jogait
• Nem javasolhat jelölteket semmilyen tisztség betöltésére.
   

19 óra. Ismeretlen FIDESZ aktivista lány az Európai Parlament folyosóján:

„190:3, az tök jó, nem?”
 

19.10 perc. Orbán Viktor miniszterelnök:

Minket nem lehet se kizárni sem felfüggeszteni. Azt választottuk, hogy mi egyoldalúan felfüggesztjük a tagságunkat. … Nem volt semmilyen kampány Jean Claude Juncker ellen.
 

Kérdés, mihez kezdünk most mindezzel mi, választójoggal rendelkező magyar állampolgárok. A lakájmédia szerint nem történt semmi különös, nincs itt semmi látnivaló, tessék szépen továbbmenni. A FIDESZ tagságát nem szüntették meg, és nem is függesztették fel. Az ellenzéki pártok szerint a FIDESZ-t kitessékelték a Néppártból.

Most jönnének ugye akkor az elemzők, újságírók, véleményvezérek, és persze mi, választópolgárok, hogy kialakítsuk a saját véleményünket. Le lehet olyat írni, és – mivel az internet nagy, és mindig MINDENT megírnak rajta – le is fogják írni, hogy Orbán megint győzött, mert elérte, hogy az történjen, amit ő akart. 

Szerintem inkább egyszer az életben viselkedhetnénk úgy, mint egy normális országban szokás, ha másért nem, afelett érzett ijedtségünkben, hogy szeretett táncoló pávánk hátsóját ma jól telepakolták söréttel, amelytől kissé lesántulni látszott vala. És ráolvashatnánk már egyszer arra a csillógó homlokára, hogy

2x2 = 4.

Véreim: Orbán Viktor az ilyen hülye vitákban azért szokott „mindig győzni”, mert mi, szerencsétlen nem-fideszesek elhisszük, hogy „mindig győz”. Tessék már lejönni erről a drogról. Ellenkező esetben még bénábbak vagyunk, mint amilyennek az ellenzéket szokás lefesteni. És bizisten megérdemeljük, hogy Lenin elvtárs írjon rólunk vicceseket.

20 óra 8 perc. Örkény Istvánt idézi a Mérce.hu:

"Rajk László külügyminisztert, a párt régi harcosát, saját kérésére halálra ítélték. A kivégzés a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében folyt le, kisszámú meghívott előtt."

A múlt hét óta tudjuk, hogy Magyarországon jó eséllyel a 2019-es európai parlamenti választások sem a valóságról szólnak majd. Ha a FIDESZ szándékai szerint alakulnak a dolgok, ismét studpid és hazug migráncsozás lesz. A cél elérhető: szinte minden sajtótermék a kezükben van. A lakájmédia folyamatosan, fullba’ tolja a kretént. Értelmes szó a választók többségéhez nem tud eljutni. Az 1980-as évek Magyarországán a nyilvánosság, a közbeszéd sokkal magasabb szinten állt, mint mostanság.

Mint minden elnyomó rendszer, a FIDESZ-rezsim is azért monopolizálja a nyilvánosságot, hogy az érdemi politikai versenyt kizárja, és a valós történéseket a nyilvánosság kontrollja elől elrejtse. De mindennek van egy európai dimenziója is: mit veszít a magyar polgár azzal, ha kimarad azokból a vitákból, amelyeket az Európai Parlament megválasztása kapcsán az EU összes többi országában le fognak folytatni?

(forrás: Kutyapárt, facebook)

Az egységsugarú magyarral, különösen a vidékiekkel, a propaganda megint csak annyit közöl, hogy jönnek a terroristák, és aki nem szavaz a FIDESZ-re, annak júniustól naponta ötször Mekka felé kell imádkoznia, a fiait lánynak, a lányokat meg fiúnak kell nevelnie, a kötelező fürdőruhadivat pedig a burkini lesz. Ezenközben Európa arról vitázik, hogy például:

• mihez lehet kezdeni az évtizedek óta mélyülő társadalmi különbségekkel, lehet-e a neo-liberális piacgazdaságot újra szociális piacgazdasággá alakítani?
• Hogyan lehet megreformálni az Európai Uniót – mindenek előtt a Tanácsot – úgy, hogy az Unió polgárai megértsék, és befolyásolhassák működését?
• Hogyan lehet finanszírozni a közszolgáltatásokat, hogyan lehet együtt megadóztatni a multikat és a techcégeket, amelyekkel szemben ma még a nagy tagországok kormányai is esélytelenek?
• Miként lehet reagálni arra, hogy a számítógépek forradalma és a mesterséges intelligencia terjedése következtében az élőmunka jelentősége és értéke folyamatosan csökken? Hogyan lehet teljes foglalkoztatottságot elérni, és a termelésből származó jövedelmeket igazságosan elosztani akkor, amikor egyre több területen a gépek válnak uralkodóvá?
• Hogyan lehet megmenteni a Föld klímáját, hogyan lehet 10-15 éven belül kiszállni a fosszilis energiából, és középtávon az atomból is, úgy, hogy ez ne járjon a szegényebbek számára elviselhetetlen következményekkel?
• Mit lehet közösen tenni a globális biztonsági kihívásokkal, az autoriter rendszerekkel, a szélsőjobboldal EU-n belüli előretörésével, az EU-n kívüli és most már – kösz, FIDESZ – EU-n belüli, állami szereplők által terjesztett fake news pestissel? Hogyan lehet az internetet biztonságossá tenni a fogyasztók számára, és hogyan lehet a polgári demokrácia javára, nem pedig lerombolására használni?
• Hogyan lehet megmenteni a világkereskedelmi rendszert, és elhárítani a fenyegető protekcionista hullámot úgy, hogy az a kevésbé fejlett országok számára is előnyös, és a környezet számára is fenntartható legyen, illetve ne járjon az európai szociális standardok elinflálódásával?
• Miként lépjen fel az EU a nagyvilágban? Miként szerezzen gazdasági súlyának megfelelő politikai erőt, és hogy védje meg magát, amikor már nem számíthat az euro-atlanti szövetségre úgy, ahogy számíthatott rá az elmúlt hetven évben?

A magyar választó ezekről a kérdésekről nem hall, leszámítva a maroknyi, jórészt Pesten hozzáférhető ellenzéki médium hardcore közönségét, meg azt a kevés „elvetemültet" aki az internet rengeteg szemete között naponta megküzd azért, hogy olvashasson igényes sajtót, megszerzi a külföldi lapokat, és nem elégszik meg a szokásos bárgyú clickbait-tel, amit tízből kilenc sajtótermék naponta eléje borít. Ez pedig oda vezet, hogy a magyar választók tömegeinek 15 év EU tagság után sem lesz fogalma arról, hogy „Brüsszel” tulajdonképpen mi. Hogy Magyarország miért tag, és hogy miért abszolút létfontosságú, hogy az is maradjon. 

Aki pedig nem érti az EU-t, az beleszólni sem tud. Ugyan Magyarország hatalmas szerencséjére az Unió úgy van kitalálva, hogy a az integráció azokat is magával tudja húzni, akik értelmes politikai gondolatok, közigazgatási szakértelem, erőforrások híján képtelenek lennének bármire. De csak egy határig. Aki az EU-hoz tartósan nem akar és nem is tud hozzátenni, az minimum marginalizálódik. Örök lúzerrá válik, és mire felébred, azt érzi majd, hogy az egész rendszer ellene dolgozik.

Magyarország már elindult ezen a lejtőn. A kormány EU-ellenes plakátkampánya újabb lépés abba az irányba, hogy az ország az értelmes közbeszéd híján belemerevedjen a végletes elhülyülés állapotába. Amíg hamarosan el nem jut oda, hogy nem csak a kormánya, az államigazgatása, hanem a polgárai is képtelenek lesznek résztvenni bármilyen értelmes európai vitában. 

A Brexit sem a népszavazással kezdődött, hanem a banángörbület tabloid-legendájával, és a szándékosan hülyeségeket ontó politikusokkal. Ezért akkora baj, ha az átlag magyar képes elhinni, hogy az EP-kampány a migrációról szól.

Az Európai Parlament Kommunikációs Főigazgatósága megbízásából a KANTAR PUBLIC nevű közvéleménykutató közzétette idei első mandátumbecslését a májusi Európai Parlamenti választásokra. A cég az EU 27 tagállamban összegezte a legfrissebb közvéleménykutatási adatokat azonos módszerrel. (Nagy-Britanniában a Brexit miatt feltehetően már nem lesz EP-választás.) A teljes jelentés itt érhető el. 

Orbán Viktor és a FIDESZ egy ideje nagy hangon hirdeti: az EP-választások vízválasztót jelentenek majd. A jelenlegi „sorosista” garnitúra néhány hónap múlva sehol sem lesz már. Jön a szuverén nemzetek Európája, „Brüsszelt” most aztán végleg megállítják. Jelenleg azonban úgy néz ki, ilyesmi legfeljebb az M1 Híradó és az Origó alternatív univerzumában fog megtörténni. A közvéleménykutatási adatok szerint ugyanis Európa májusban nem fordul ki a sarkaiból. A populista jobboldal hatalomátvételének az esélye nagyjából nulla.

(A KANTAR PUBLIC mandátumbecslése)

 A KANTAR PUBLIC előrejelzése szerint a polgári pártok közül a választás fő vesztesei a Szociáldemokraták (S&D), és a Néppárt (EPP) lesznek. (Hivatalosan az EPP-hez tartozik a FIDESZ is, bár, hogy Orbán tényleg nekik drukkolna, megkérdőjelezhető...) Ugyanakkor jelentősen növelhetik mandátumaik számát a Guy Verhofstadt vezette liberálisok (ALDE). Ha pedig Emmanuel Macron mozgalma is hozzájuk csatlakozik, közel száz képviselőjük lehet. A zöldek is veszítenek, de 46 képiselővel így is jelentős erő maradnak. Ugyanúgy, ahogy a radikális baloldal, hivatalos nevükön az Egységes Európai Baloldal - Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL).

Ami Orbán fő támogatóit, a populista szélsőjobbot illeti: előretörhet a Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés, és a Salvini-féle olasz Lega köré épülő ENF képviselőcsoport. Nem tud azonban érdemben növekedni a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) nevű, szintén szélsőséges frakció. Tagjaik közül a német AfD, és az olasz Cinque Stelle növelheti képviselői számát, de aligha akarnak majd egy csoportban ülni ezután, tekintve, hogy programjaik nem éppen összeegyeztethetőek. Távozik továbbá soraikból a Nigel Farage nevével összefonódott brit UKIP csapata. Végezetül, gyengülni fognak az ugyancsak jobboldali - euroszkeptikus, de vegyes összetételű - Európai Konzvervatívok és Reformisták (ECR) is. Elveszítik a brit konzervatívok 19 képviselőjét, amit a Kaczyński-féle lengyel PiS és társaik nem fognák tudni kompenzálni.

A hagyományos logika alapján ebből az jön ki, hogy az Európa-párti erők - a Néppárt, a Szocialisták, a Liberálisok és a Zöldek adhatják majd az EP képviselőinek legalább 65%-át. A fennmaradókat pedig semmiképpen sem lehet egy kalap alá venni, pláne nem Orbán kalapja alá. A radikális baloldali GUE-NGL például aligha áll be egy jobboldali populista fordulat mögé. Az újonnan csatlakozó politikai erők között pedig mindenféle irányzat hívei megtalálhatóak. Az EP-ben kétharmados többséggel csak két esetben - a Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány, illetve az egyes tagállamok tagsági jogainak felfüggesztése tekintetében - szavaznak. „Blokkoló kisebbség” nincs. Gyakorlati szempontból tehát egy 65%-os, stabil Európa-párti többség bőven elégnek tűnik ahhoz, hogy a FIDESZ által áhított populista fordulat elmaradjon.

Az egységsugarú európai polgár itt nagyjából meg is nyugodhatna. De azért van még két kérdés, amire érdemes kitérni. Az egyik a Bizottság elnökének tisztsége, a másik a 21 magyar mandátum - és ezen keresztül Magyarország - sorsa.

(A KANTAR PUBLIC számítása a ZRI, a Századvég és a Publicus felmérései alapján)

A Bizottság elnökének az Európai Parlament a 2014-es választások előtt született politikai megállapodásnak megfelelően - a választáson győztes néppárt csúcsjelöltjét választotta meg. A módszer igen erős szimbolikával bírt: pontosan azt a logikát követte, mint egy tagállami miniszterelnöknél. Az Európai „kormányfőt” az általános választásokon győztes európai párt adhatta. (Ennyit arról, hogy Jean-Claude Juncker egy „senki által meg nem választott bürokrata” lenne.) A jelölés joga formálisan ezúttal is is az Európai Tanácsé, és Donald Tusk, az ET elnöke nem is volt hajlandó garanciát adni, hogy a tagállamok valóban az egyik csúcsjelöltet javasolják majd. Összességében azért mégis az a valószínű, hogy így lesz. Ebben az esetben a két fő esélyes néppárti német Manfred Weber és holland szociáldemokrata Frans Timmermans lesznek. Ha az EP úgy áll össze, ahogy a prognózis előrevetíti, a legerősebb frakció az EPP marad, de többsége nem lesz. A csúcsjelöltek versenye pedig nyíltnak tűnik, és azon múlhat, hogy a végén az ALDE, a Zöldek és az újonnan bejutó pártok képviselői ki mellé állnak. Még akkor is, ha bejön Manfred Weber valószínű taktikája, hogy a FIDESZ-t párttársai minden tiltakozása ellenére a Néppártban megtűrve megkaparinthatja majd a szélsőjobb szavazatait.

Ami a magyar választást illeti, a tanulmány a Fidesz, a jobbik, az MSzP-P koalíció, és a DK számára valószínűsíti a bejutást. A számok értékeléséhez érdemes tudni, hogy a KANTAR PUBLIC magyar adatokat a cég a Századvég, a Publicus és a Závecz Research (ZRI) felméréseinek átlagából vezeti le. Márpedig, a három mérés között jelentős eltérés van. Így amikor tizedszázalékokon múlhat, hogy a Momentum, vagy az LMP megugorják-e küszöböt, a magyar előrejelzést érdemes fenntartással fogadni.

(Forrás: kozvelemenykutatok.hu) 

Magyar szempontból összegezve az EP számára készült kutatást - feltéve, hogy a tényleges eredmény az előrejelzés szerint alakul - a mostani közvéleménykutatásból három következtetés vonható le:

• Először, ahogy már mondtuk, Orbán nem lesz Európa ostora, Brüsszel - nodepláne Strasbourg - májusban sem fog megállni.
• Másodszor, hogy Európa hogyan viszonyul majd Orbán rezsimjéhez - méla undorral élni hagyja, vagy nyíltan ellenségként kezeli - azon múlhat, hogy a bal- és a jobboldal közül ki kapja meg a Bizottság elnöki tisztét, és hogy Manfred Webernek szüksége lesz-e a FIDESZ szavazataira.
• Harmadszor, természetesen nagyon nem mindegy, hogy az Európai Parlamenten belül kik képviselik Magyarországot. A stabil Európa-párti többség egyben azt is jelentené, hogy a közeljövőben az integráció fontos területeken felgyorsulhat. Mivel a több sebességes Európa már valóság, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, Magyarország ki fog maradni, és tovább sodródik a periféria felé, amíg egy szép napon esetleg le nem esik a térkép széléről. Ennek egyedül az Európa-párti magyar EP képviselők vethetnek némiképp gátat. 

Úgyhogy, ha kérhet ennyit az egyszeri blogger, tessék szépen beírni a naptárba május 26-át...

A héten az Európai Parlament több olyan határozatot is hozott, amely az Unió alapértékeit, a jogállamot tagadó, romboló kormányokkal szembeni fellépést célozta. Nyílt titok, hogy ebbe a dicsőséges kategóriába mindenekelőtt az Orbán rezsim tartozik.

(Kép: az EP épülete Strasbourgban)

A magyar közvélemény – különösen annak a kormánymédiából „tájékozódó” része – eddig úgy tudta: az Uniónak nincs eszköze arra, hogy a FIDESz-t megfékezze. Ha megpróbálná, Orbán hasonszőrű lengyel tanítványai beállnának mögé a kormányfők Tanácsában. Így nem lehetne egyhangú döntést hozni. A kedves vezető pedig legfeljebb kérne még egy kávét, amíg a lúzer libsik a szájukat tépik körülötte. Ugyanakkor, aki az elmúlt hónapokban belenézett a nemzetközi sajtóba, láthatta, hogy egy sor európai vezető magabiztosan kijelentette: az EU renitens kormányaitól igenis el fogják venni a közösségi támogatásokat. Majd hülye lesz az Unió a legfőbb ellenségeit vég nélkül pénzelni.

Namármost, a két várakozás egyszerre nyilván nem teljesülhet. Valaki tehát alighanem pofára fog esni. Kérdés: kicsoda?

A Parlament friss határozatai közül a legfontosabb valóban arról szól, mint hogy a közös értékeket megsértő kormányoktól akár az összes EU-forrást meg lehessen vonni. (Akit érdekel, az EP jelentésének teljes szövegét itt, az alapját adó bizottsági javaslatot pedig itt olvashatja el.) A nagy újság pedig az, hogy a javasolt rendszerben a támogatások megvonásához NEM KELL a tagállamok egyhangú jóváhagyása. Éppen ellenkezőleg: ha az Európai Bizottság (az Unió „kormánya”) úgy találja, hogy valaki rászolgál a büntetésre, akkor az úgy is lesz, kivéve, ha a tagállamok kétharmada ellene szavaz. Szó sincs tehát egyhangúságról. Épp ellenkezőleg: a „fordított kétharmad” a cél. Orbánnak halovány esélye sem lenne arra, hogy ilyen helyzetben bármit blokkoljon.

Na jó – kérdezhetnénk –  de lesz-e ebből tényleges jogszabály, és ha igen, mikorra? A rövid válasz az, hogy jó eséllyel igen, méghozzá viszonylag hamar.

Az EU-ban ma már csak kevés döntéshez kell a tagállamok teljes egyetértése, és ez a javaslat pont nem ilyen. Hát persze, épp ezért találták ki. Az EP jegyzőkönyvei pedig világosan mutatják: az európai pártcsaládok mind egyetértenek vele. Csak a FIDESZ és a szélsőjobb szavazott ellene – és az most olyan kevés, mint Mackó sajtban a brummogás.

Ami pedig az időhorizontot illeti: mivel az EP az eredeti javaslathoz csak kevés módosítást fűzött, a politikai támogatás egyértelmű, és a javaslat szimbolikus jelentőségű is, nem kizárt, hogy a terv még a májusi EP választások előtt a Tanácson is átmenjen. Az új szabályt ténylegesen alkalmazni 2021 elejétől lehetne, ami a legközelebbi lehetséges időpont: a küszöbön álló új költségvetési ciklus első napja.

Magyar szempontból mindez azt jelenti, hogy az Orbán rezsim körül igenis fogy a levegő. Az, hogy az Unió országainak kétharmadában a szélsőjobb kerüljön kormányra, még Orbán Viktor legnedvesebb álmaiban sem fordul elő. Nem véletlen, hogy a FIDESZ testületileg a javaslat ellen szavazott. Ha nem lenne veszélyes, bizonyára blazírt képpel támogatták volna, mondván: a jogállam legelszántabb hívei tudvalevőleg a Lendvai utcában laknak.

A tét nem kicsi: ha az EU beveti az új fegyvert, a mai helyzethez képest évente 2000 milliárd forint is eltűnhet az államkasszából. Ezt kigazdálkodni súlyosan népszerűtlen intézkedések nélkül nem lehet, horrible dictu egyik-másik oligarcha birodalma is megbillenhetne tőle. Hogy abban a bűzös Finkelstein-buborékban, melybe a FIDESZ a magyar választókat látszólag oly sikeresen bezárta, ennek lesz-e következménye a NER egészére nézve, az már egy másik történet. De egy olyan történet, amely Európa vezetőit olyan nagyon nem fogja érdekelni. Ha kerítést kell húzni Magyarország és az EU közé, utálkozva bár, de meg fogják tenni.

Ha jól meggondoljuk, már el is kezdték.

Nem akármilyen hírrel állt elő az Európai Néppárt Helsinki kongresszusának első estéjén Deutsch Tamás, a FIDESZ Európai Parlamenti képviselője. Pártja világra szóló ideológiai győzelmeként számolt be arról, hogy a Néppárt az európai alapértékek és a demokrácia védelméről szóló rendkívüli határozatából az ő kezdeményezésükre törölte a liberális demokráciára vonatkozó hivatkozást. Deutsch szerint ez azt mutatta, hogy az EPP végre a FIDESZ által képviselt irányba mozdult el. Nodepláne, újra birtokba s védelmébe vette önnön politikai örökségét. És be jól tette, hiszen az Európai Szocialista Párt speciel sose éltetné a kereszténydemokráciát. Naugye, mondhatná erre a magyar miniszterelnök.

 (A képet innen vettük)

Nem rossz sztori - de az egyszeri blogger kénytelen belecsipogni. Képviselő úr ugyanis - hogy nagyon finoman fogalmazzunk - egyfelől nem bontotta ki az igazság minden részletét, másfelől pedig minimum innovatív módon próbált átlényegíteni az EU-ban egyébként egyértelműnek számító politikai alapkategóriákat. Nem mondom, hogy a húzással nem volt sikere, hiszen az egyébként kitűnően informált Eurológus blogot (illetve az Indexet) és a HVG-t is sikerült hintába ültetnie. A nyilvánosság szokásos szabályai szerint peniglen a cáfolatra a kutya se kíváncsi. (Ezt a blogot se fogja egyhamar szemlézni az MTI.) De tán azért mégse hagyjuk, hogy megint a narancslekvár tegye el a nagymamát.

Először is, ami a dolog „igazmondás” részét illeti: a Néppárt határozata igenis tartalmaz hivatkozást a liberális demokráciára. Mindjárt az elején, idézzük:

„A második világháború után a kereszténydemokraták élharcosai voltak annak, hogy egy biztonságos Európában liberális demokrácia jöjjön létre.”

OK, Deutsch Tamás akkor még nem élt. De olvasni azért bizonyára tud. Szóval ... naugye.

Amire képviselő úr egyébként gondolhatott, az a határozat második oldalának ötödik pontja, amely így hangzik:

„Ragaszkodunk ahhoz, hogy a virágzó civil társadalom alapvető szerepet játszik a teljesértékű demokráciákban. Lehetővé kell tenni, hogy a nemkormányzati szervezetek félelem és büntetés nélkül dolgozhassanak humanitárius célokért. A kormányoknak és a törvényhozóknak politikai irányultságuktól függetlenül egyenlően kell kezelniük őket, mindaddig, amíg tevékenységük a jogállam keretei között marad.”

Amit a FIDESZ javaslatára módosítottak az minden bizonnyal az utolsó sorban lévő hivatkozás a jogállamra (a liberális demokrácia helyett). A határozat láttán fellelkesült Deutsch Tamás szerint a fenti passzus mintegy stande pityere a FIDESZ programjából vétetett kölcsön. Sőt, a szövegváltozás ippeg itt, ezen a szöveghelyen, korszakos politikatörténeti jelentőséggel bír.

Hát, én kétlem - de akárhogy is: ezzel megérkeztünk a másik problémához: a Deutsch-nyilatkozat „szellemtörténeti jelentőségéhez”. Képviselő úr szerént a keresztény, liberális és szociális demokráciák fogalmai egymást kölcsönösen kizáró kategóriák lennének. Nos, ha már az EPP kongresszusáról beszélgetünk, a mai napra rendelt evangéliumként olvassunk ismét az említett határozatból, mindjárt az első oldal negyedik verséből:

„Megerősítjük elkötelezettségünket a demokrácia, a jogállamiság, és a szociális piacgazdaság mellett.”

Igen, jól látják. Az EPP nem csak a liberális, hanem - mon Dieu! - hovatovább baloldali ihletésű értékek mellett is síkra száll! Azt hiszem, ezek után világos, hogy a politikatudományi Nobel díjat nem csak azért nem ítélik az idén Deutsch Tamásnak, mert nincs olyan. Hanem azért sem, mert az EPP tudja, amit a veterán magyar MEP a jelek szerint nem (akar). Jelesül, hogy az európai demokráciafelfogásban az egyéni és kollektív szabadságjogok tisztelete (vö. liberalizmus), és a gyengék védelme iránti elkötelezettség (vö. szociális jogok) igenis benne vannak - voltak és lesznek is.

Nem tudhatom, hogy volt-e lehetősége Deutsch Tamásnak meghallgatni Donald Tusknak, az Európai Tanács lengyel elnökének hozzászólását. De ha nem, akkor neki, és mindazoknak, akik nap közben - ejnye! - mással foglalkoztak, a youtube-on van egy helyszíni videó, melyben Elnök úr imígyen fogalmaz:

„Szeretném nagyon egyértelműen kimondani: a mi politikai családunkban senkinek nincs joga arra, hogy támadja a liberális demokráciát, és annak alapjait. Nem tudunk elfogadni egy olyan érvelést, mely szerint az európai határok és az identitásunk védelme egyet jelentene a liberális demokrácia értékeinek feladásával.
Hadd legyek teljesen világos: ha a jogállam és a független bíróságok ellen vagy, nem vagy kereszténydemokrata. Ha nem szereted a szabad sajtót, a civil szervezeteket, ha tolerálod az idegenellenességet, a homofóbiát a nacionalizmust és az antiszemitizmust, nem vagy kereszténydemokrata. Ha az államot és a nemzetet az egyén szabadságával és méltóságával szembe, vagy annak fölébe helyezed, nem vagy kereszténydemokrata. Ha konfliktust és megosztottságot szítasz a világban és az Európai Unióban, nem vagy kereszténydemokrata. Ha Putyint pártolod, és támadod Ukrajnát, ha az agresszort támogatod az áldozattal szemben, nem vagy kereszténydemokrata. Ha a liberális demokrácia nyugati modelljét egy keleti autokrata demokrácia-modellel akarod felváltani, nem vagy kereszténydemokrata.”

Tapsvihar.

Mindebből kettő darab azonnali kérdés adódik. Egyfelől, mi a vihart keres még a FIDESZ az Európai Néppártban. Másfelől, mért hagyja az EPP, hogy azt a bizonyos vihart ott keresgélje.

A válasz alighanem mindkét kérdésre ugyanaz: a politikai befolyás. Ami Orbánt illeti, nyilván úgy gondolja, hogy az EPP tagság örvén a Sargentini-blamázs után is számíthat némi támogatásra, amikor majd megint 7. cikkely szerinti jelenése lesz Brüsszelben. Ami pedig az EPP-t és Mandfred Webert, a párt frissen megválasztott listavezetőjét illeti, nyilván nem akarnak előre lemondani a magyar választóknak köszönhetően elég jelentős számú Fideszes EP képviselő támogatásáról. Ezért amíg lehet, húzzák az időt... De hogy ez az érdekkoalíció az EP választások, és az új európai kormányfő megválasztása után is fennmarad-e, arra én nem vennék mérget. És Deutsch Tamásnak se tanácsolnék semmi ilyesmit.

Szíjjártó Péter bizonyára figyelemre méltó futballista, és irigylésre méltó hosszútávfutó. De külügyminiszterként elég nehéz komolyan venni. A világ nagy részén a diplomáciát csendes, megfontolt, taktikus műfajnak gondolják. A magyar külügyminiszter viszont, ahol csak felbukkan, folyamatosan kiabál. Talán ezt szokta meg a futsal pályán. Akinek kalapács van a kezében, mindenütt csak szöget lát - tartja a mondás. Szíjjártó is csak egy regisztert ismer. Ordítva veszekszik az EU-val, az ENSz-szel, támad a BBC-n, a CNN-en és az M1-en egyaránt.

Most épp megint Ukrajnát pécézte ki magának.

Az egyszeri M1 néző bizonyára úgy gondolja: Szíjjártó Péter teljes joggal kiált farkast: elvégre az ukránok az oktatási törvényükkel minden ok nélkül rontottak rá a kárpátaljai magyarokra. És azzal, hogy Magyarország akadályozza Ukrajna nyugati integrációját, pusztán a jogos önvédelem eszközével él. Pedig nem. Nagyon nem.

Félreértés ne essék: kicsit sem kóser egy nemzeti kisebbségnek megtiltani, hogy bármely évfolyamtól felfelé, vagy lefelé, anyanyelvén oktassa a gyerekeit. Még akkor sem, ha  a magyarországi kisebbségek gyermekei szinte sehol és semmit nem tanulhatnak az anyanyelvükön. Olyan kisebbségi iskoláik ugyanis, amilyeneket az ukránok most megreguláznának, a második világháború óta lényegében nincsenek.

De visszatérve Ukrajnára, a magyar diplomácia enyhén szólva tűzveszélyes manővereinek megítéléséhez négy dolgot nem kéne elfelejteni:

Először azt, hogy sem a magyar kisebbség, sem Magyarország nem lényegi szereplője, pláne nem kiváltó oka a kisebbségi nyelvoktatás körüli vitának. Az ukránok nem mással, mint Oroszországgal állnak konfliktusban. Moszkva nem csupán Ukrajna területi integritását, hanem szuverenitását, kül- és belpolitikai önállóságát kérdőjelezi meg. Ahogy egyébként rendszeresen megteszi ezt egy sor másik szomszédja, pl Moldova, Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán esetében is. Ha alkalom nyílik rá, hatalmi igényeit fegyveres beavatkozással, megszállással nyomatékosítva. Az ukrán oktatási törvényt is ez a konfliktus motiválja. Nem pedig a magyarok.

Másodszor azt, hogy a kettős állampolgárság terjesztésével az ottani magyarok körében a magyar kormány, nota bene az Ukrajna területén működő magyar diplomáciai képviseletek, tudatosan megsértik a Ukrajna törvényeit. Ehhez semmilyen nemzetközi jogi norma szerint nincs joguk.

Harmadszor azt, hogy fellépésével az Orbán rezsim súlyosan megnehezíti az Európai Unió, egyáltalán a nemzetközi közösség erőfeszítéseit, hogy egy a közvetlen közelünkben kitört fegyveres konfliktus következményein úrrá legyenek, illetve annak újbóli kitörését megakadályozzák.

Negyedszer pedig azt, hogy ebben a játszmában a kárpátaljai magyarok csak vesztesek lehetnek. Egy nyílt ukrán-magyar konfliktus egyik félnek sem áll az érdekében, ezért nem is valószínű. De ettől még az ottani magyarok és intézményeik igenis könnyen válhatnak – sőt, már váltak is – erőszakos nacionalisták céltáblájává.

A fentiek alapján a konklúzió nem lehet más, mint hogy Szíjjártó Péter újbóli hangoskodása biztosan nem szolgálja sem az anyaországi, sem a kárpátaljai magyarok érdekeit. Ha nem vigyázunk, azok a farkasok tényleg kijöhetnek az erdőből. Továbbá a magyar diplomácia ténykedése már megint tökéletesen beleillik Vlagyimir Putyin összes forgatókönyvébe. Akkor is, ha az Ukrajnában grasszáló – nem mellesleg egy halom magyar útlevél-tulajdonos azonos forrásból megszerzett személyes adatainak közzétételével hitelesíteni kívánt – híreket, miszerint Pjotr Sztyepanovics Szíjjártó szimplán orosz kém volna, az ember nem hogy komolyan venni, de egyszerűen még csak meghallani sem akarja.

 (kép forrása: link)

A címbéli kérdést manapság nem csak a jó öreg Obelix teszi fel magának, hanem nagyon sokan mások is. Brexit ügyben napról-napra nő a káosz. Mi tagadás, elég nehéz ép ésszel felfogni, hogy mi a vihar zajlik manapság a Temze partján. Azért próbáljuk meg, hátha levonhatunk belőle valami tanulságot Magyarország számára is.

A Brexit nevű szomorújáték már több, mint két éve van műsoron. Mára, a legextrémebb parlamenti figurákon kívül, a ködös Albionban mindenkinek világos, hogy az EU-ból való kilépés történelmi léptékű önsorsrontás.  A kérdés soha nem az volt, hogy nyerhetnek-e vele, csak az, hogy mekkora gazdasági és társadalmi kárt okoz, és hány generáció lehetőségeit fogja jelentősen rontani – messze túl azon, hogy mennyivel lesz kisebb a Toblerone. Mégis, utólag azt kell mondjuk, az Egyesült Királyság kilépése Európából nem meglepő. Bár korántsem azért, amivel manapság a legtöbben magyarázzák.

Szinte közhelyszámba megy, hogy az angolok a történelmi idők nagy részében kívülről nézték Európát, és csak azért avatkoztak be, hogy ne zavarják a köreiket. A legendás Sir Humphrey Appleby szerint csak tettették, hogy európaiak. És ez bizony elég kézzelfogható következményekkel járt az európai integrációra nézve.

A mai EU-hoz vezető út egyik első állomásának Churchill 1946-os zürichi beszédét tartjuk, amelyben az Európai Egyesült Államok létrehozása mellett állt ki. Akkoriban elég sokan gondolkodtak így. A gombamód szaporodó Európa-mozgalmak  vezetői a nemzeti kormányokban is magas polcokon ültek, és ma az EU alapító atyáiként emlékezünk rájuk. De hogy Churchill ilyet mondjon, arra mindenki felkapta a fejét. Nem egy elemző egyenesen úgy látta: Sir Winston csakis a Britannián kívüli Európára gondolhatott. Mindenesetre tény: a világháború utáni első európai intézmény, az Európa Tanács, 1948-ban a munkáspárti angol kormány vétója miatt rekedt meg félúton. Az, hogy az angolok eztán a nemzetek feletti Montánunióban, majd az Európai Gazdasági Közösségben és az Euratomban sem vettek részt, magától értetődött.

A kocka csak másfél évtizeddel később fordult, amikor a birodalmukat elvesztő angolok 1963-ban, majd 1967-ben – előbb a konzervatívok aztán a Munkáspárt alatt – mégiscsak felvételre jelentkeztek. Pechükre de Gaulle gondoskodott róla, hogy egészen 1975-ig ne kapjanak bebocsáttatást. (Nota bene: a belépést akkoriban az ország történelmének első népszavazása hagyta jóvá.)

Amióta bent vannak, a britek alapvetően befolyásolták az Unió fejlődését. Az ő kedvükért jött létre az Európai Regionális Fejlesztési Alap, amelyből ma többek közt Magyarország húz jelentős hasznot (már ha a pénzt épp el nem lopja valaki). Az Uniót meghatározó egységes belső piac legfőbb bajnoka alighanem Margaret Thatcher – aki egyben a monetáris unió legnagyobb ellenfele is volt. Ugyanakkor Thatcher, John Major és Tony Blair kormányai is erősen pártolták az Unió bővítését.

De hogy visszatérjünk az eredeti kérdéshez: amint a fentiekből látható, a britek Európa ügyében pártállástól függetlenül, öröktől fogva megosztottak. Távozásuk tehát – Nigel Farage látványos bohóckodása ellenére – nem az Európai szélsőjobb sikere, horribile dictu Orbán Viktor államférfiúi előrelátásának fényes bizonyítéka, hanem a szigetország saját történelemből megérthető szerencsétlenség. A megoldást sem azért nem találják, mert nincs olyan. A no deal-nél egyértelműen jobb a norvég, de még a kanadai szabadkereskedelmi modell is. Csakhogy a hagyományos megoszttotság okán sem a brit kormány, sem a Parlament nem tudta magát elkötelezni egyik mellett sem.

Hogy az egésznek mi lesz a vége, jelenleg senki sem tudja. A kavarodás nem is lehetne nagyobb. Egy második népszavazás már nem lehetetlen, de egyelőre nem is valószínű. A kormányfő hovatovább a no deal, a kemény Brexit mellett érvel, ami alighanem annak a jele, hogy neki sincs már végképp semmilyen ötlete. Nem mondhatunk jobbat, mint hogy kapaszkodjon mindenki, és jegyezze meg a legközelebbi vészkijárat helyét – nem felejtve, hogy az akár mögötte is lehet...

De mi következik ebből Magyarországra nézve? Nos, érdemes belegondolni, hogy ha a világ legrégebbi demokráciája, és a világ egyik legjobb közigazgatása ilyen reménytelenül csődöt mond a kilépés menedzselésében, mire menne vele a NER. Méghozzá mielőtt a magyar belpolitika cirkuszkocsija ráfordul a „Huxit” témájára. Mert ha a szokott kommunikációs gőzhenger beindul, akármit mutat az Eurobarometer, senki sem lehet benne biztos, hogy a magyar választók nem mennek majd ebben is Orbán Viktor után. „Jöjjön, lépjen be a Brexit klubba! Imádni fogja!” – kiáltotta oda Nigel Farage a magyar miniszterelnöknek pár hete Strasbourgban. Orbán pedig zavartan mosolygott, mint akit rajtakaptak...